Elkészült regényeim, novelláim

Greenshire-i szerelmek sorozat




Valamikor az 1820-as évek végén…
Lady Amelia Devereux, Outridge hatodik grófjának lánya más, mint a többi, vele egykorú fiatal nő. És nem csak azért, mert ő még nincs férjnél, mint legtöbb barátnője, hanem azért is, mert családja akaratával szembeszegülve, nem is szándékozik hagyni, hogy bekössék a fejét. Soha.
Amelia másra vágyik. Álomvilágban él. Nem családot akar, férjet, aki gondoskodik róla, hanem karriert. Amelia írónő szeretne lenni, és ebben csakis egy emberre számíthat.
Lord Antony Saint-Germain gyerekkora óta bejáratos a Devereux családhoz, és jó néhány éve fülig szerelmes Ameliába, aki azonban mit sem tud a férfi érzéseiről. Csakis a jó barátot látja Tonyban, a bizalmast, aki még saját barátjával és egykori bajtársával, Amelia bátyjával, Harryvel is képes szembeszállni a lány érdekében. Lady Amelia hozzá fordul segítségért. És természetesen Tonynak most is van egy első osztályú ötlete.

Rose Woods több paranormális románc után, most először egy történelmi romantikus regénnyel lepi meg az olvasókat, Elisabeth Forest írói néven.

Elektronikus változat:
Apple Books

A regény elérhető nyomtatott változatban:

Libri

Kedvcsináló ajánló:





 Greenshire még mindig az egyik legbájosabb vidék, ahová a nagyvárosi ember csak elvetődhet, ha nyugalomra, pihenésre vágyik. Ezt Mr. Sebastian Midnight is nagyon jól tudja, mikor lányával együtt látogatóba érkeznek az Outridge család birtokára. Apa és lánya sok mindenen mentek keresztül, és a gyógyulást remélik a kis vidéki településtől. Ám valami olyat kapnak, amire nem számítanak.
Emeline a falu tanítónőjeként éli unalmasnak, eseménytelennek gondolt életét, míg Sebastiannel szó szórent egymásba nem botlanak. Újra és újra fellángoló vitáik mindkettejük életét fenekestől felfordítják.

A novella a Greenshire-i szerelmek sorozat részét képezi. Az Elisabeth Forest blogon fejezetenként jelent meg, de elektronikus könyv formájában is elérhető az alábbi linkeken:



Lady Charlotte Dewhurst, mióta az eszét tudja, szerelmes Harry Devereux-ba. Ám érzései évek hosszú során keresztül viszonzatlanok maradtak, a férfi hol nevetett rajta, hol egyszerűen semmibe vette. A lány egy idő után úgy dönt, kiveri a fejéből ezt a beteljesületlen szerelmet, és felesleges álmok helyett végre élni kezdi az életét. Családra vágyik, gyermekekre, boldogságra egy igazi, hús-vér férfi oldalán, ahelyett hogy egy ábrándot kergetne tovább. Egy titokzatos idegen személyében hamarosan feltűnik az ideális jelölt.

Lord Harry Devereux, Outridge hatodik grófjának fia és örököse rossz emlékekkel, boldogtalanul tért haza a kontinensről. A múlt kísértő szellemeiről még barátjának és a családjának sem beszél. Nappalai látszólag könnyed szórakozással telnek, ám éjjelente rémálmok kínozzák, melyeket senkivel nem tud megosztani. Egy őrült pillanat viszont mindent megváltoztat. A régi nyugtalanságot újfajta feszültség váltja fel egy olyan csók után, mely nem csak meglepi, de egyúttal összezavarja és elgondolkodtatja a lordot.

A múlt azonban nem csak a férfit nyomasztja, hanem a lányt is, s egy nap mindkettejüket utoléri, méghozzá oly módon, melyre egyikük sem számít.

Elektronikus könyv:


Kedvcsináló ajánló:




Kitaszítottak sorozat:





Létezik egy világ, amelyben angyalok harcolnak démonok ellen, boszorkányok szórják varázslataikat, alakváltók és vámpírok mérik össze erejüket. Ezt a világot az átlagos halandók természetfelettinek nevezik. A róla szóló történeteket legendának hiszik, kitalációnak, babonának. A beavatottak viszont tudják, ez a valóság.
Naomi egész eddigi életét azzal töltötte, hogy összegyűjtse ezeket a mítoszokat, és mikor tudása miatt veszélybe kerül az élete, rádöbben, hogy akiket addig a számára lenyűgöző, de minden valóságalapot nélkülöző rémregények és tündérmesék szereplőinek hitt, mind-mind létező személyek. Egyiküknek pedig épp az a feladata, hogy őt megvédje.
Xander jó néhány évszázadot töltött már a földön, a halandók oltalmával, de soha nem találkozott még olyan emberrel, aki ennyire lehetetlenné tette volna a küldetését, ennyire megalapozta volna a bukását. Mert bár a férfi mindent megtesz azért, hogy megbízatásához híven életben tartsa a lányt a rá leselkedő veszélyek ellenére is, Naomi puszta léte elvonja figyelmét a misszióról, ami a kitaszított őrangyal számára immár nem csak kötelezettség, hanem maga a megváltás.
Üdvözöllek, Kedves Olvasó, Rose Woods vagyok. Ha olvastad korábbi munkáimat, tudod, kik azok a Kitaszítottak. Ha nem ismered őket, most találkozhatsz velük. A Kísértés démoni angyalai visszatérnek Naomi és Xander történetében. Ez az írás bevezetője annak a sorozatnak, amelyből a továbbiakban egy-egy Kitaszított küzdelmét, kudarcát vagy győzedelmeskedését ismerheted meg.
A kötet tartalmaz még egy ráadás novellát is. A Lelkedbe zárva a blogomon már hozzáférhető volt korábban, de most kibővített változatban, csakis a Xander olvasói számára elérhető.

részlet

A regény elérhető nyomtatott változatban:
Underground Kiadó
Bookline

És elektronikus változatban is:
Lira
Libri
Bookline
e-Könyv Magyarország
Google Play Könyvek
Apple Books







Az angyalok azért teremtettek, hogy a halandók segítségére legyenek. Mindig is léteztek, és mindig is létezni fognak. Közöttünk járnak, számunkra láthatatlanul, végigkísérik életünket, ott vannak születésünknél, halálunknál, létünk minden egyes percében. Vigyáznak ránk, óvják lépteinket, és mikor eljön az idő, átkísérnek a túloldalra.
Konstantin elkövette a legnagyobb hibát, melyet őrangyal véthet: halála óráján megóvta a rábízott emberi lény életét. Ezért pedig a létező legszigorúbb büntetésben részesült: Kitaszítottá vált. Hogy bűnét jóvátegye, tovább őrzi a halandókat, ám egy nap találkozik a végzetével egy gyermek személyében.
Kaitleen megismerkedett a halállal és megtudta, hogy annak csodaszép borostyánszeme és gyönyörű hófehér szárnya van.
A lányt folyamatosan rémképek gyötrik, a múlt és a jövő szörnyű eseményei egyaránt kínozzák. Mivel képtelen szabadulni a látomásoktól, mindent megtesz annak érdekében, hogy elnyomja őket.
Angyal és védence sorsa egybefonódik. A múlt démonai feltámadnak, a jelen pedig megtelik ármánnyal, harccal, bosszúval és szerelemmel.
A Kitaszított angyalok visszatérnek a sorozat első kötetében.

E-könyv:







Kedvcsináló ajánló:


  

Letölthető novellák:








Öt nagyszerű író együtt megalkotott egy novellás kötetet A Kárhozottak Csókja címmel. A kötet öt novellát tartalmaz, amelyeknek mindegyike egy-egy ősi harcosról szól, akik bűneikért vezekelve, átokkal sújtva keresik a szerelmet itt, a Földön.
A kötet végén olvastam egy felhívást, mely szerint ha valaki kedvet érez hozzá, írjon egy hasonló novellát.
Megtettem:



 A Kárhozottak Csókja című novelláskötet elérhetőségei: